Egészségügyi Fakultás (EF) Gyula
Mód.: 2005-01-25

    Gyula város önkormányzatának kezdeményezésére a Debreceni Orvostudományi Egyetem 1993. szeptember 1-jei hatállyal indította meg a főiskolai szintű diplomás ápoló képzést.
    A 1993/94-es tanévtől kezdődően - a már meglévő budapesti képzés mellett - a Szegedi és Pécsi Orvostudományi Egyetem keretein belül is megindult a képzés. A felsorolt képzési helyeken az európai normáknak megfelelően azonos szakmai tartalommal folyik a képzés.
    A képzés a 8 tantermes Szent István úti új épületben indult 1993-ban, melyet Gyula város önkormányzata biztosított térítésmentesen a főiskolai oktatás céljaira. Az elméleti és részben a gyakorlati oktatás is itt zajlik.
    A területi klinikai gyakorlatok színhelye a jól felszerelt és korszerű gyakorlati képzést nyújtó Pándy Kálmán Megyei Kórház. E képzésben meghatározó szerepet játszanak a kórház szakemberei (orvosok, diplomás ápolók, szakoktatók).
    A felsőoktatási integráció, a helyi törekvések és a regionalitás szempontjaira is figyelemmel a Tessedik Sámuel Főiskola Egészségügyi Fakultásaként az első beiskolázásra a 2000/2001-es tanévtől került sor.
    A hallgatók létszáma:nappali tagozaton: 76 fő
 levelező tagozaton: 152 fő
    A főállású oktatók száma: 5 fő
    A mellékállású oktatók száma: 4 fő
    Óraadó tanár: 35 fő

    A hallgatók 8 félév alatt szereznek diplomás ápoló szakképesítést a nappali és levelező tagozaton.


Kapcsolat
Mód.: 2005-01-25 A TSF Egészségügyi Fakultás, Gyula címe: 5700 Gyula, Szent István út 17-19.
Telefon/fax: (66) 561-620
E-mail: pflaum@eukar.gyula.kf.hu
Telefon/fax: (66) 561-620/108 mellék
Fakultás igazgató: Dr. Köteles Lajos főiskolai tanár


Intézmény   Szabályzatok   Tessedik Napló   Tessedik Értesítő   Dokumentum letöltés
Neptun   HÖK   Könyvtár   Informatikai bejelentő   Telefonkönyv   Képeskönyv
Tessedik Sámuel Főiskola 5540 Szarvas, Szabadság út 2.